Ana vitathatatlanul egy zseni. Mióta megkóstoltam a bonbonjait, vallom ezt. Én sajna nem vagyok zseni, viszont annál bátrabb. Valamiben persze jó lehetek, de egyenlőre ezt sűrű homály fedi. Nahát tegnap álmodtam egy nagyot. Előtte mondjuk volt annyi eszem, hogy felhívjam Őt, a biztos meg akarod Te ezt csinálni kérdést szinte meg se halljam, csak szimplán kikérdezzem, hogyan fogjak neki. A recept ugyanis az Övé. Az idei Segítsütin lehetett is licitálni rá. Napersze nem azért sütöttem meg, mert ez most nem lehetett az enyém. Marcinak volt szülinapja a múlt vasárnap, és gondoltam ha már nemcsak Ő, hanem az egész család csokifüggő, ez kellőképpen csokis csokitorta lesz. Azon magamhoz hűen nem sokat gondolkodtam, hogy egy deci whisky megy a krémbe, és voltaképp a kilencedik szülinapot ünnepeljük... Az szintén nem jutott eszembe, hogy az én nagyfiam sincs három. Szóval nem kicsit izzadtam le hirtelen, amikor kóstolgatni kezdtem a csokikrémet. Aztán jött a kotyvasztás. Pontosabban érzés szerint pakolgattam a hozzávalókat még, még és még. Így Marci azon túl, hogy betermelt ma majdnem három szeletet egymás után, csak annyit kérdezett: van ebben valami konyak, vagy ilyesmi?? És az őőőő, meg izé után színt vallottam: nem, ez nem konyak, hanem valami sokkal férfiasabb: whisky!!

Egyébként este kilenc körül -miután Ana tanácsára a tortalaphoz írt eredeti mennyiség dupláját elkészítve is majdnem sírva fakadtam, hogy ezt maximum ketté fogom elvágni, az kizárt, hogy háromba- és miközben újra nekiálltam egy tortalapot legyártani (azóta Ana, otthoni körülményekre optimalizálva módosította a hozzávalókat, szóval aki megsüti, annak már nem kell tripla adagban gondolkodnia) jutottam arra a következtetésre, hogy nekem soha nem lesz nyugis estém. Mert ha a gyerekek történetesen alszanak kilenc körül, akkor biztos kitalálok magamnak valami pihentetőt, napvégi levezetőnek... Mondjuk ennek már délután négykor nekikezdtem, és azt hittem, majd egy laza 2-3 órás történet lesz. Azt elfelejtettem, hogy én nem vagyok cukrász:D Ja, meg gasztroblogom sincs. Van viszont két fiam, akik mellett ez már eleve kizárt, úgy meg pláne, hogy pölö a mandulalisztet házilag gyártottam. Meg trüffelgolyókat a tetejére, meg csokiforgácsokat meg satöbbi. És miután elkészült életem egyik legjobb tortája (ami persze külsőre nyomokban sem emlékeztet Ana remekművére...) majdnem kiejtettem a kezemből... Éjfél körül, az eredeti helyes-apró csokiforgácsok lehullottak a földre, a teteje kicsit behorpadt, én meg majdnem a könnyeimet hullattam. Aztán nekiálltam helyrehozni, s újabb forgácsokat faragni. És éjjel egyre a csokiban úszó konyhát is sikerült rendbevágnom. És akkor már úgy éreztem, ha most nem kerülök be csokimérgezéssel valamelyik erre szakosodott kórházi osztályra, akkor sohasem... Na ennek ellenére, ma sikerült vagy 2 szeletet "leküzdenem"...:D Fincsi lett. Persze szerintem. Meg a család többi tagja szerint. Mondjuk Anával nem merném megkóstoltatni, de magamhoz mérten talán nem szégyenkezhetek;) Ja igen, és a lényeg:a  torta eredendően a whiskys-karamelles trüffel torta nevet viseli, nincsenek rajta ilyen csúnya nagy csokiforgácsok, egyszerűen olyan amilyennek lennie kell, és a HEDONISM honlapján egyszeletes valójában receptestül megnézegethető, esetleg megsütögethető:)