2010. jan. 9. 11:29 - írta Csilli

Még a nyáron szóbajött, hogy meg kellene néznünk ezt a nagy vizivilágot:) Aztán gyorsan el is halasztottuk télire, mert amíg jó idő van, inkább a szabadban pancsolunk:) Most viszont eszembe jutott a hét elején, ígyhát tegnap délután négyre "már" ott is voltunk, merthogy elsőre csak 2 órás belépőt akartuk, mondván azalatt körül lehet nézni, kicsit pancsolni is, aztán ha tetszik jövünk máskor is:) De négykor rájöttünk ott a pénztár előtt, hogy mégiscsak érdemes lenne a félötös belépőt venni, mert azzal estig is maradhatunk... ígyhát kocsiba visszaültünk, és gyorsan megejtettünk egy röpke bevásárlást a közeli lidiben:) Szóval végül 5 óra után, már el is foglaltuk a "napozóágyakat" és megkezdődhetett, a minijátszóház felderítés:)))) Jópofa játékok vannak, Milán (jééé kezdem megszokni, hogy így hívják a fiamat, bár leírni könnyebb, mert mondani még nem tudom neki:))) szokásszerint egyesével kipróbált mindent, tetszettek neki a játékok nagyon, nekünk meg Ő, ahogy olyan édesen tevékenykedett:))

 

Miután minden alaposan le lett tesztelve, megindultunk a gyerekmedence felé, ahol egy viziszörnynek álcázott Marci várt minket:)) 

A következő félóra csúszdázással és búvárkodással telt a nagyobb részéről, és a vizisétával a kisebbéről:) Miután apa dereka eddig bírta a sétát, ezután beültünk a medence legsekélyebb részére, és némileg meglepődve figyeltük ahogy kicsifúnk négykézláb jön megy a vízben, miközben sokszor ( mivel a víz folyamatosan mélyült) csak a feje búbja látszott ki:)Talán a babauszi miatt van ez, hogy egyáltalán nem fél akkor sem, ha teljesen elmerül a vízben! Ahogy már az álláig ért a víz, levegőt vett, becsukta a száját, és nyitott szemmel haladt tovább:)) Pont, mint egy kis tengeralattjáró:)))) Élvezte nagyon, és minden alkalommal amikor Marci megjelent, hatalmasakat sikongatot örömében:)

Láttunk a barlang akváriumában Némóhalat is:) Bohóchal vagy mi, ha jól tudom:))

És a kedvencfotóim:))))

 A pancsi után megnéztük a többi csúszdát, Marciék még csúsztak néhányat, majd bepusztítottunk 2 nagyadag sültkrumplit és a hátralévő időben ismét a játékoké volt a főszerep:) Végül este 8 körül indultunk haza, és aki azt gondolná, hogy otthon aztán a gyerkőcök kidőltek téved:)) Milán este 11-kor ringatózott el a hintában (noha már 10-től próbáltam de mindhiába, pedig csak 1x aludt napközben) és Marci is valahogy ezidőtájt:) Összességében szuperül éreztük magunkat, és mivel közel is van hozzánk úgy döntöttünk amíg a Mogyoródi csúszdapark zárva (azaz nyárig:)) jó lesz itt pancsolni alkalomadtán a gyerkőcökkel:)


Csilli

Kategóriák

Aquaworld , kirándulós , pancsi

Eddig 7 komment érkezett ()

  • 1.  matusi
    2010. 01. 09. 12:07

    ezt mi is nagyon tervezzük, most meg pláne kedvet kaptam:) tiszta jó képek!
    Malac meg Marci pedig a megszokott módon imádnivalóak:)

  • 2.  Niki
    2010. 01. 09. 14:46

    Mi is voltunk a nyáron, pont egy esős hideg napon, de nekem nem volt ilyen jó véleményem. Hideg volt a levegő, hideg volt a víz, azt pl. el se tudtam volna képzelni, hogy beleüljek a vízbe. A játszóteres rész az mondjuk jó volt.
    Viszont jó olvasni, hogy nektek bejött. 5-től mennyi a belépő?
    A képek meg egész egyszerűen fantasztikusak! Főleg a vízcseppesek!

  • 3.  Csilli
    2010. 01. 09. 21:10

    Gyertek, érdemes:) Niki, most fűtöttek rendesen, így nagyon kellemes volt az idő és a medencék hőfoka is jó volt:) 16.30-tól van este 10-ig érvényes belépő és az 2800 felnőtteknek gyereknek meg 3 éves kortól 1400 /azalatt ingyé van:)) de mivel ti dunakeszin laktok, van 10% kedvezményetek!

  • 4.  E.M.A.K.
    2010. 01. 09. 22:31

    Mi tavaly szilveszterezni vittük el a jányt és annak ellenére, hogy az idő nagy részében nekünk sem volt túl nagy fűtés és a dolgok sem indultak be - túl korán érkeztünk - nagyon jól éreztük magunkat. Idén is, illetve most szilveszterkor is el akartunk menni, de én megtorpedóztam a dolgot, meg nem is tudtam eldönteni, hogy a betegségek után jó e ez nekünk.
    Viszont a képeket elnézve nagyon, nagyon, nagyon bánom már!!!! Mindenképpen el kell mennünk nekünk is.
    Szuper jók lettek a képek, és Milán egy igazi kis vizi szörny, kivéve, hogy meg kell zabálni, olyan édes és egyáltalán nem szörny!!! ;)))

  • 5.  NelliAnyu
    2010. 01. 09. 23:11

    Mi is tervezzük, csak nekünk nemhogy nem jár 10 % kedvezmény, de jócskán messzire is van :-))) azért majd kitaláljuk és legfeljebb összehozhatunk egy újabb talizást, a két vizibolhával. ui Nelli is nagy babauszis, jelentem lassan másfél éve!
    A vízcseppes képek annyira szépek! és Milán!!! sztem gyakorolgasd csak, nagyon illik a kisfiadhoz!

  • 6.  Andi és Patrik
    2010. 01. 10. 8:29

    A kedvenc képeid nagyon jók lettek,de kell hozzá jó fotó alany is :) ami adott:)) Örülök, hogy jól éreztétek magatokat,mi is terveztük de Patrik annyira nem szeret nagy medencékbe menni,ez volt nyáron, lehet azóta már szeretné..Érdekes pedig imád fürödni:) kiérti ezt?!

  • 7.  wildshyccu
    2010. 01. 10. 13:16

    Nekem is a vízcseppesek tetszettek a legjobban:)Kell néha a lazulás, jó nektek, hogy úszkálhattatok... Nekem a bőröm nem engedi:(

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.