Hangzik el naponta többször a kérdés tőlem, és várom hiába, hogy megmutassa... Leginkább persze a fürdés közbeni meztelenkedés alkalmával szoktam őt zaklatni, amire úgy a huszadik hol a pocak kérdése után, nemes egyszerűséggel a számba próbálja rakni valamelyik vízből kikapott játékát:)) Úgy tűnik ez a véleménye:)) Azért még próbálkozok, de miután egyszerűen tudomást sem vesz a dologról feladom... Persze nemcsak a pocakot igyekeznék megtanítani neki, hanem mondjuk a lábát, kezét, fülét vagy éppen az orrát, de egyszerűen nem érdekli, hiába minden erőfeszítésem, elfordul és játszik tovább, vagy bohóckodik, vagy megdob a játékával, vagy ahogy már említettem, a számba tömné:) Ma azért felcsillant egy halvány reménysugár, amikor a sokadik kérdés után hirtelen rámutatott az én hasamra (vagy valamire a környékéről:))) Úgy szeretném tanítani neki, de őt meg pont ennyire nem érdekli... Egyvalamit mutat lelkesen, és hozzá már mondja az 'ott' szót is, ez pedig a lámpa, amit apukája tanított meg neki:) De persze közel sem került ekkora erőfeszítésébe a dolog, mint nekem:) Tanulság:  azt hiszem pihentetem a dolgot, (na jó egyszer azért megpróbálom fürcsi közben) aztán lassacskán úgyis ráragad majd, hogy mi hol merre meddig:)

Néhány mondatban arról, hogyan is alszik (vagy épp nemalszik) mostanában a mi egyévesünk:)

- egy szó van, ami tökéletesen jellemzi az alvásait, és ez a rendszertelenség:)

-ezt, a múlt héten a nagyi is megtapasztalhatta (így végre elhiszi:)) pedig Ő rendíthetetlenül hitt benne, hogy majd megmutatja:)) Végül kénytelen volt beismerni, hogy hiába minden fortély, az unokája bizony akkor alszik, amikor az álommanók már kiütéssel győznek felette:)) Ez néha órákig is elhúzódhat...

-én pontosan ezért, már nem kísérletezem jóideje semmiféle rendszer kialakításával sem, mivel eleve kudarcra ítélt vállalkozás...

- mert neki mindig van valami fontosabb dolga, minthogy aludjon:)) Most ugye épp a szekrényrámolásos korszakát éli:) És ez jóval izgalmasabb, mint az alvás:)))

- ha alszik, valahogy így:  a délelőtt 10, és délután 1 óra közötti intervallumban szenderedik el, és ilyenkor 1-1,5-2 órás szundira lehet számítani.

-ha mondjuk 10-11-ig aludna, akkor van még délután 3 vagy 4 órától is egy 1 órás pihenő

-ha 11-13-ig, akkor már bizonytalan a második alvás, viszont ekkor van esély egy este féltizes lefekvésre:)

-ha pedig déltől 1-ig vagy kettőig, akkor szinte biztos, hogy már nem alszik többet, viszont itt is sanszos a korábbi fekvés este, ami úgy 10 óra magasságába tehető (pluszmínusz fél óra:)

-de előfordul olyan is, hogy ugyan reggel 8-kor ébredt, mégis csak délután egykor alszik el, ilyenkor nagyjából háromig durmol:)

- és ezeken kívül persze még léteznek variációk, de azt hiszem, most ennyi is elég lesz:)))))

- szóval akkor az előzőek fényében az esti elalvás, az esetek 95 százalékában, a féltíz és féltizenkettő közötti időpontban történik meg

-túlnyomórészt a nappaliban lógó hintában (amit apró termete miatt még mindig nem nőtt ki:)) éri utol az álom, miután a kézbenringatós altatás meghiusult:)) Mert sajnos én nem tudok neki olyan szintű himbálózást biztosítani mint a hintája...

-ha viszont elalszik, akkor reggelig szinte megszakítás nélkül szundít

-de hetente 1x minimum van olyan (és ez főleg a féltizes fekvéseknél fordul elő), hogy éjjel felébred, és bő egy órán keresztül úgyérzi, hogy kialudta magát, ezért minket sem hagy aludni... ettől persze még nem alszik annyival tovább reggel:))

-mostanában reggel 6 körül, az ágyunk oldalirányú meghosszabbításaként szolgáló kiságyból mellém bújik, én ezt élvezem néhány pillanatig, majd egy laza mozdulattal magunk közé helyezem, és szuszmákol is tovább ébredésig:)

-és most jön a kedvencünk, a reggeli ébredés:) Merthogy néhány hete úgy kelt minket, hogy elsőként hozzám bújik miközben simogat is néha, majd az apukájához, utána vissza hozzám megint, és végül ismét apa:) Ez eltart úgy fél óráig, mikorra már mindannyian teljesen felébredtünk:) Megszűnt a fejünkön való ugrálás, hajhuzigálás és egyebek:) És meg kell mondanom, nagyon élvezzük ezeket a reggeli összebújásokat, a mi álomillatú kicsifiúnkkal:))

Megkezdődött a minden szekrényből kirámolós korszak:)) A favorit a konyhaszekrény, és azon belül is az, ahol a robotgépem darabjai pihennek:)) Napjában tucatszor képes onnan kirámolni, és persze a lakás különböző pontjain ottfelejteni a megszerzett kincseket:) De azért rendes, mert helyettük bepakolja esetenként a saját kis játékait:)) Ezután következik a hálóban lévő kisszekrény, ahol a 3 darabos Osanit készletemből már sikerült egyet totál elrejtenie, csak a dobozát hagyta szem előtt... Dobogós helyezett még a bejárat melletti hőmennyiség mérő szerkezet, ami elől lazán lekapja az azt eltakaró műanyag fedelet:) De ugyanez a helyzet a vízórákat rejtő dobozzal is... Kinyit mindent amit elér, és ami nyitható, és persze a dolgozóban lévő szemeteskosárból is gondosan kipakol:) Azt már talán felesleges is megemlíteni, hogy tegnap megjelent a nappaliban, WC kefével a kezében:))) A mosogatógép továbbra is sláger, és ma egy jónagy bakot lőttem, amikor együtt indítottuk el a gépezetet... Több se kellett neki, innentől kezdve folyamatosan nyomogatni akarta az indítógombot, amihez ráadásul elég csak hozzáérni és máris reagál. Sikerült is újraindítania rögvest:) Attól félek, hamarosan a kommunális hulladékokat rejtő szemetest is felleli, és egy óvatlan pillanatban kitúrja a tartalmát....

Már szombaton este, csak egyhét netnélküli élet után kissé ellazultam:))  Nomeg vasárnap még találkoztunk legkedvesebb barátosnémmal is, mert ismét hazautaztak, mi pedig leautókáztunk hozzájuk, a nagy hó ellenére is:)  Hugo és Milán megintcsak jót játszottak, míg anyukáik ugyanilyen jól elcsevegtek egész délután :)) Mindeközben persze pukkadásig jóllaktunk (vagyis inkább csak én:)) Hugonagyi finomságaival, amit már csak Hugomami istenifinom narancsosmuffinja (amit ma jól meg is sütöttem itthon:)) koronázott meg:))  Egyet sajnálok csak, hogy megint olyan gyorsan elrepült az idő... De mindig így van ez, úgyhogy inkább boldog vagyok, hogy ott lehettünk, és mégegyszer köszönünk mindent, csókok!!!! És akkor a nagyutazásról:) Amilyen gyorsan eltelt ez az egy hét, annyira jól éreztük magunkat az olaszországi Cortina D'Ampezzo városában, ahová síelni mentünk ismét:) És amennyire vártam az utazást, pontosan annyira vártam már az utolsó estén, hogy végre itthon legyünk megint:) Mert mindenütt jó, de a legjobb mégiscsak otthon!!! Szóval az a helyzet, hogy javulunk:)) Már ami, az időben való elindulást illeti:) A múltkori fogadalmam, hogy most aztán reggel nyolckor elindulunk, persze csak vicc volt, de végülis a 9 órára tervezett indulást, tízre sikerült is realizálni, ami hozzánk mérten már nem olyan rossz teljesítmény:)) A közel 9 órás autóbanlét is viszonylag nyugisan telt, azt leszámítva, hogy 1x elnavigált a gép, illetve a utolsó egy óra szerpentines útszakasza, kombinálva a busz fasírtillattal enyhén fűszerezett levegőjével, nálam olyan szinten kiverte a biztosítékot, hogy a többszöri megállások ellenére is, egy tálkát a kezemben szorongatva értünk be 10 perccel este 7 előtt a helyi utazási irodába:) Pont időben, mert hétig voltak nyitva… Az apartmanunkat végül este fél nyolckor foglaltuk el, ami a múltkori éjjel 1 órás érkezéshez képest, már fényévnyivel jobb eredmény:) Az első és legszembetűnőbb az volt, hogy a 6 személyes apartmanban miért van 4 személyes étkezőasztal?? Aztán az, hogy miért van még ennél is kevesebb darabszámban jelen a fiókban a villa és kanál, és miért nem találunk sehol sem merőkanalat valamint poharakat… Az már szinte említésre sem méltó, hogy a legnagyobb lábos egy fél literes tejforraló edény volt:)  Ezek mellett azért volt mosogatógép és még egy nyugatnémet gyártmányú 10 kilós konyhai mérleg is (jelentem 8 kiló a Malac:))))))))))) Nemsokkal az érkezésünket követően, megjelent a házigazda is, kezében tetemes mennyiségű szemetes zsákot lobogtatva, és gyorsan bele is kezdett a mondandójába, miszerint itt szelektív hulladékgyűjtés folyik, és kábé hat különböző zsákba kell a szemetünket pakolni. A macis pelusokat a papírhoz sorolta… Nem gond ez, mert mi is így gyűjtünk itthon (bár nálunk csak 3 különböző kuka van) de cserében ők is figyelhetnének arra, hogy mondjuk legyen mivel levest szedni, vagy épp vizet inni... Mindegy, végülis ezeket a kisebb hiányosságokat leszámítva nem volt semmi probléma, tényleg jól éreztük ott magunkat. Apropó, a macis pelusokról jut eszembe, hogy kicsifiúnk úgytűnik, a hosszú utak alatt szünetelteti a pelusbanyomdázást:)) Sem odafelé, sem visszafelé nem termelt nagyobbat, és ez már a második ilyen hosszú utazás volt! Az pedig már az első este folyamán kiderült, hogy rajongása a vécékefék iránt továbbra is töretlen, de mivel voltunk olyan kegyetlenek, hogy meghiúsítottuk az első kisérletét arravonatkozóan, hogy magához ragadja az ottanit is, gyorsan már szórakozás után nézett... Ez pedig nem volt más, mint a bidé közelebbi szemrevételezése, konkrétabban a lefolyójának megszerelése:)) Valahányszor beslisszolt a fürdőbe, rástartolt rögtön, és alig tudtuk elvontatni onnan... Kíváncsian várom, mi lesz a következő:)) Egyébként pedig jól megvoltak kettesben nap mint nap a mamával (aki biztos ami biztos alapon gondosan becsukta a bidéhez vezető fürdőszobaajtót:)))  amíg mi a havas lejtőkön síeltük a köröket:) Vagy éppen egy hüttében ücsörögtünk forrócsokit kortyolgatva.... Iszonyúan hideg volt ugyanis, általában mínusz 8-10 fok, ha pedig ennél melegebb, akkor viszont olyan hideg szél fújt, hogy azért fagytunk át:) Ennyire hidegben még nem síeltünk, és bevallom én ezt néha bizony kissé nyafisan viseltem:)) Szerencsére azért a nap többnyire sütött, így a síelés adta élményen kívül, az elénk táruló látványnak is sikerült ideig-óráig feledtetnie a hideg miatti diszkomfort érzetet:) Szóval ezek a fotók, nemkevés erőfeszítésbe kerültek a részemről, mert 1-2 kattintás után, rendesen lefagyott a kezem...

A Cortinai rém:))))))))

Az egésznapos levegőnlét persze megtette a hatását: hazatérve meglehetősen nehéz volt nyitva tartani a szememet, az esti lefekvésig:) Ez az első 1-2 napon, még este 11 óra volt, mivel a Malacnak esze ágában sem volt hamarabb álomra szenderülni:) Ezt követően viszont mégis sikerült egyre korábban elaltatni (napközben keveset aludt) így végül már este fél tízkor szundizhattunk mi is:) Persze megvolt a böjtje a korai lefekvésnek, mert előfordult, hogy az apukája párnáján ücsörgő kicsifiú látványára ébredtem éjfél körül:)))) De nem akarok panaszkodni, mert többnyire azért 8-9 órákat horpasztottunk, így kipihenten érkeztünk haza:)) Utolsó napon pedig egy olyan síterepen is síztünk, ahol külön elkerített pályarész volt kicsiknek, így sikerült néhányat csúszni a Malaccal is, aki a hidegtől rezzenéstelen arccal szemlélte az eseményeket:))) Néha ugyan mormogott valamit, de hogy tetszett-e neki a dolog avagy sem, azt nem sikerült róla leolvasni:))))))))

Mindenesetre 2 év múlva már saját léceken fog csúszkálni, ha Ő is úgy akarja:)) Azért hogy addig is legyen valami síeléshez kapcsolódó játéka: ezt a kis mini ratrakot meg kellett vennem neki (vagy inkább magamnak hahaha, mert odavagyok ezekért a gépekért:)) Van rajta 2 gomb, amit megnyomva hangot ad ki és villognak a lámpái. Persze már bőszen nyomkodta őket a drágám:))

Természetesen a bidészervizes mivoltában is lencsevégre kaptam:)))))

Összességében elmondhatom, hogy ismét felejthetetlen hetet töltöttünk Cortinában, de a sok közül mégis ez a hét volt a legszebb, mert minden nap, hatalmas mosollyal az arcán várt minket az egyéves nagyfiúnk:)) Ééééés márciusban ismét síszünet, persze nem ilyen hosszú, és csakis akkor, ha addig a tesó még nem költözik be a pocakba:) Merthogy mostantól szabad az út..... 

Majd jövünk:))))))

Hétfő: Szülinapja alkalmából, (gondolom szeretett volna valami emlékezeteset alakítani) megajándékozott az esti fürdés során egy komplett barnamackócsaláddal.... Haha, csakhogy most egyedül volt bent a lelkem, így kivételesen megúsztam, hogy nekem ússzon egy:)) A vízből kimerést viszont nem, de ezt most inkább nem részletezem (voltak bizonyos mentőakciót nehezítő tényezők:)

Kedd: Babauszin megtörtént, ami eddig még sohasem. Először sírt utánam a Malac. Technikai okok miatt (pirosbetűs napok nálam, apukája meg az ország egy távolabbi pontján volt épp:)) nem tudtam bemenni vele a vízbe, és mivel a jövő heti uszi az utazás miatt kimarad, gondoltam valamennyit mégis pancsoljon azért, így megbeszéltem Adrival aki tartja az órákat, hogy helyettesitsen engem:) Én pedig a medence szélén figyeltem őket, de hamar megbukott a dolog, mert keserves sírásban tört ki szegénykém:( Így az óra többi részét a medence lépcsőjén a vízben ülve, játékkal töltötte:) Ott gubbasztottam mellette, szóval innentől kezdve nem volt semmi probléma:) Azért gondoltam egyébként, hogy nem fog sírni, mert ezidáig, bárhova mentünk, akárki kezében simán elidőzött, és hetente 1x a dédinél is ott szokott tölteni 2-3 órát, a mamáékról már nem is beszélve:)) Úgytűnik a vízbenlét viszont egy más helyzet, ott csak mi vagyunk neki jók:))) És azért bevallom jól esett, amikor a kis ázott verebem átölelte a nyakamat, és el sem akart engedni:)

Szerda: Rákattant a fürdőkben található vécékefékre.... Az elsőt Sanyi vette észre, természetesen azonnal lekapcsolta róla, majd gondosan elbarikádozta az előtte lévő szemetesvödörrel:)) Nem is tudom, van egy olyan érzésem, így sincs sokkal nagyobb biztonságban egyik a másiktól (mármint a kefe a Malactól vagy épp fordítva:)) Ezután nemsokkal a másik fürdőben igyekezett, az ottani kefét alaposabban megvizsgálni, és azt hiszem, hogy éppen azelőtt csíptem el, mielőtt fogat akart volna mosni vele... ma ismét bepróbálkozott... Lehet, hogy megint mellényúltam a szülinapi ajándékokkal:)) Sajna épp nem jutott eszembe a vécékefe ötlete, pedig olcsóbban megúsztam volna:))))))) A tegnapi nap másik eseménye ( a fontosabbik??:) hogy 1 évesen és 2 naposan elindult, de erről már írtam:))

Csütörtök: Csak néhány percre ( na jó, lehet hogy kicsit több volt:)) hagytam másodmagára a kocsiban, mialatt én a zöldségeshez beugrottam, és máris magához ragadta a kormányt:) A nagynénje elmondása szerint teljesen lenyűgözték a mindenféle gombok, és miután jól megtekergette őket, a volán mögé mászott, és pontúgy vezetett mint anyukája:))

Ui.: az elbarikádozott kefét, az előbb találtam meg, a vécé mellett... nos tényleg nem volt  akadály, az a szemeteskuka ott előtte:)))))))))))) Valami mást kell kitalálni:)

Ma délután úgy döntött, elindul teljesen egyedül!!! Eddig ott kellett állni mögötte vagy előtte, csak akkor ment, úgyhogy nagy most az örömünk!!!! És percről percre egyre többet és többet megy:)))))) Ahogy a pocakját fogja menet közben, hát megzabáljuk:))))

Drága Szerelmem!! Az a helyzet, hogy idén be kell érned a tavalyi szülinapi ajándékoddal, aki most épp az ágyban szuszmákol édesen:)) De remélem jövőre ismét adhatok neked egy apró kék, vagy rózsaszín csomagocskát:)) Ígyhát most egyszerűen csak Boldog Születésnapot negyvenegyedszerre is, és a füled érjen bokáig, meg hasonlók:)))) IMÁDUNK NAGYON NAGYON!!!!!  Milán, Marci, és csodálatos feleséged:))))) Bocsi, csak ezt a képeslapot találtam:)))))))) Csók 

Nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan elérkezünk a szülinaphoz, hiszen olyan érzésem van, mintha csak néhány hónap telt volna el a születése óta... Közben pedig annyi de annyi minden történt ezalatt az egy év alatt, amit nagyhirtelen felsorolni sem tudnék, szóval ez tényleg egy év volt:) És milyen hihetetlenül jó érzés látni, amint napról napra fejlődik! Ugyan nincsen róla sajnos fotó, de soha nem fogom elfelejteni, ahogyan eleinte álmában mosolygott!!! Fogtam a karomban, és néztem ahogy az apró szájacskája mosolyra húzódik, közben arra gondoltam, vajon miről álmodik:) És arra, hogy mennyire jó végre magamhoz ölelni:) Ő pedig kiváltképp élvezte ha kézben lehetett, olyannyira hogy azonnal bolykottálta, ha le mertük rakni:) Egyvalami vehette fel a velünk a versenyt, az pedig a hintája volt:) A mai napig töretlen a rajongás, imád himbálózni, és többnyire így is alszik el:) Emlékszem igen hamar, mindösszesen 2 hónaposan már megmutatta, hogy önálló akarattal rendelkezik, és nem hagyta, hogy holmi babamasszázst ráerőltessek:)) Mert dehogy akart Ő ott békésen heverészni, miköben anyukája finoman megmasszírozta volna... Egyvalamit akart: állni állni és állni:))) Addig balhézott hát, amíg a tanfolyamos gumicsecsemőn voltam kénytelen gyakorolni:) A babás jógának szintén nem lett rajongója, így feladtam a kísérletezést, maradt a babaúszás, ami nagy kedvenc a mai napig:) Imádtam a fogatlan mosolyát, de tény, hogy most mégjobban adavagyok a hatfogú orrotfelhúzos huncut vigyoráért, amivel egyetlen pillanat alatt levesz a lábamról:)))) Hozzáteszem nemcsak engem:)) Egy igazi mini energiabomba, amióta mászik és áll, nincs megállás, fáradhatatlanul jön-megy, és szétrámol mindent maga körül:) Noha már régóta jár segítséggel, önállóan még mindig csak néhány métert tesz meg, de végülis idő van, nem sietünk sehová:) Méreteit tekintve nem tudok konkrétumokat írni, mert nem volt időpont az egy éves státuszra, az itthoni mérleget már hatástalanná tette néhány hete, a hosszát pedig lehetetlen megmérni:) Saccperkábé 8 kiló és 70 centi:) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy immáron kereken egy éve, hogy velünk van, egy pici csoda Ő, és egyszerűen IMÁDJUK, IMÁDJUK  és IMÁDJUK!!!!

Avagy kicsifiúnk első évének legemlékezetesebb pillanatai, rövidke videó formájában:)) Természetesen a teljesség ígénye nélkül:))

Mintha csak tegnap lett volna.... Pedig pontosan egy éve annak, hogy először magamhoz ölelhettem. Két nappal a szülés előtt, még ultrahangon voltunk, ahol kiderült, hogy már meglehetősen kevés a magzatvíz, noha még jó másfél hét volt a kiírt időpontig. Ekkor már sejtettem, hogy hamarosan találkozunk:) Csak azt nem, hogy ilyen hamar... Péntek volt. Hazamentünk, este vízszintesbe helyeztem magam és pillanatokon belül már aludtam is. Hajnali kettőkor azonban egy fájásra ébredtem, amit követett több is, úgy 8-10 percenként. Milán is szokatlanul sokat mocorgott, érezhette, hogy lassan eljön az idő, amikor el kell hagynia a lakosztályt:) Éjszaka a fürdőkádban ülve, meséltem neki arról, hogy nemsokára találkozunk... Ettől kezdve, a fájások miatt már nem tudtam aludni... Délutánig "nagytakarítottam" mialatt átmenetileg szüneteltek is. Ámde mikor lepihentem volna, újra megérkeztek, és ez így ment vasárnap reggel hétig, amikor már olyan erősen jöttek, hogy szedtük a sátorfámat, és bevonultunk a kórházba. Egy gyors vizsgálat után, ahol kiderült, hogy az elmúlt egy nap alatt 2 újjnyira nyílt a"kapu" megkaptam a kiszemelt szülőszobát:) Délután kettőig mondhatni kellemesen telt az idő, mert a 6-8 perces fájásokat már egészjól sikerült kezelni:) Ekkor viszont burkot repesztett a doki, és közös megegyezéssel adtunk még egy órányi esélyt annak, hogy magától is felgyorsul a folyamat... Sajnos ez nem történt meg, még mindig csak 3 ujjnyi volt, így 3 órakor bekötötték az oxitocint... Rövid időn belül megtapasztaltam, amit eddig csak sejthettem... Nem szépítem, ha fal lett volna előttem, bizonyosan alagutat kaparok bele. Nem kértem fájdalomcsillapítást, mert azt gondoltam, mit nekem egy szülés, simán végigcsinálom anélkül:))) 5 órakor sírva kérdeztem, lehet-e még?? Persze már szó se volt róla... Emlészem, volt, hogy 2 fájás között álmodtam...pedig ekkor már 1-2 percenként jöttek. Fáradt voltam, és ugyan azt ígérték, hogy már nincs sok hátra, nekem nem úgy tűnt. Sanyi fogta az egyik kezemet, és Erika (ő volt dúlám, rengeteget jelentett, hogy velünk volt) a másikat, miközben tartották bennem a lelket:) Fél hat körül újabb vizsgálat, és némi megkönnyebbülés részemről, hogy végre szabad az út, jöhet a kicsifiú:) A következő momentum ami élénken él az emlékezetemben a mai napig, az az volt, amikor féligmeddig magamonkívűl a fájdalomtól, a mostmár minden mindegy állapotában megkérdezték, meg szeretném-e fogni Milán fejét. Elárulom, nem akartam:) Nem is értettem, hogy ki tudja ilyenkor egyáltalán megfogni?? Sokat persze nem gondolkodtam a dolgon, mert szerencsére néhány pillanat múlva ki is csusszant a pici teste, és végre magamhoz ölelhettem!!!! Abban a pillanatban megszűnt minden fájdalom, és leírhatatlan boldogság költözött a helyére:)) Végre rajtam szuszogott ez az apró kisember, aki 9 hónapig a pocakomban növögetett, a mi pici csodánk, aki bennünket választott szüleinek:) És akire 3 évig vártunk, mire elsőként 2 csík formájában jelezte, hogy hamarosan érkezik:) Most végre itt volt, és csendben kukucskált amíg együtt lehettünk:) Ezután elvitték, majd néhány perc múltán, immár hatalmas pólyába csomagolva visszaérkezett, és a következő fél órát együtt tölthettük hármasban:) Sajnos még aznap este kiderült, hogy nagyon alacsony a cukra szegénynek, így élete első 4 napján nem lehetett velem... Nehéz volt nagyon, de bíztam benne, hogy hamarosan rendbejön, és újra magamhoz ölelhetem. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy így is lett, így a mai napon a világ egyik legboldogabb anyukájaként és az egész család nevében köszönthetem Őt, az ELSŐ SZÜLETÉSNAPJA alkalmából!! 

Tegnap megint mehetnékem volt, és miután Sanyitól megtudtam hogy Marci labirintusrajongó, nem is volt kérdéses, hogy a Budavári Labirintus lesz a célállomás:) Marcinak persze meglepi volt, így mire odaértünk már meglehetősen izgatottan várta, mi vár rá:)) Boldogan olvasta a táblát, amiből megtudta hová érkeztünk:) Ezután nem volt más hátra, mint a labirintus felfedezése amihez persze Őt neveztük ki tárlatvezetőnek:) És jelentem, pici kis zseblámpájával remekül elnavigált minket azokon a helyeken is, ahol még az a csekélyke világítás sem volt:)) Közel másfél órát tekeregtünk bent, úgyhogy minden zugba bekukkantottunk, és még a Mátyás-borkútból folyó vörösbort is nyelvhegyével megkóstoltuk:))))  Egyszóval a labirintus szuper volt, pontolyan mint amit elképzeltünk, így csak ajánlani tudom mindenkinek, ezt a remek programot!! Különösképp a labirintusrajongó gyerkőcök szüleinek:))

Szörnyeket is láttunk Milánnal:)))

 A Mátyás-borkút

Imádom a pici talpacskáit:)) Vagyis mostmár nem is olyan picik, de azért még mindig finom puhák:) Hihetetlen, hogy a születése után pontosan akkorák voltak, mint a hüvelykujjam... Emlékszem Sanyival nézegettük a legkisebb lábujját, hogy mennyire pici csontocska lehet benne:) Nagyon-nagyon pici volt, mintahogy a két és fél kilójával Ő maga is az volt:)) Így közel egy év távlatából, megint hasonlítgatok egy picit:)) Mert mégiscsak így látszik a legjobban, mennyit nőtt az azóta eltelt közel egy év alatt.... és ez olyan hihetetlen!!!!!!

Tényleg ilyen okos kis buksija van, ennyi idősen??? Ez nekem olyan hihetetlen, pedig talán ideje hozzászoknom:))) Írtam a múltkor az altatásokról. Pontosabban arról, hogy kezdenek lehetetlenné válni, mert pukizgat én meg röhögök:) És ez azóta is így megy minden egyes elalvásnál... Eleinte mindig úgy tűnik, nagyon álmos már és pillanatokon belül elalszik, ehelyett okosan memorizálta az eltelt egy hétben, hogy ha elkezd nagyon erőlködni (miközben persze egyegy puki is kicsúszik:)) én nem bírom abbahagyni a nevetést, és persze Ő is nevet ami egyenesen arányos azzal, hogy befellegzett az épp aktuális altatásnak:)) Mert a végére már annyira röhögünk mindaketten:)) Az apjánál természetesen eszébe sem jut ilyesmi, mert ugye én vagyok az, aki vevő erre, így ez csak az én kiváltságom:))) Ki kellene bírnom valahogy nevetés nélkül, mert ez így mégse oké, de egyenlőre már akkor rámjön, amikor még el sem kezdte.... Tudom tudom, akkor meg ne panaszkodjak:)))))

Ma este pucérkodhatott egyet fürdés után:))) És mit csinált?? Reklámokat nézett, aztán földrepisilt:)))) Végül hevesen tiltakozott, amikor rá akartam adni a pelust:)) Nem lepődtem meg egyiken sem:))

Tettem fel a költőinek kicsit sem nevezhető kérdést tegnap, miközben a Malacot épp azon kaptam, hogy igyekszik a gépezetbe befelé:)) És ahelyett, hogy rögvest kivettem volna, inkább a gépért rohantam, mialatt Ő gyorsan zsákmányolt egy ételmaradékos kanalat( igen tudom fúúúj, de gyanítom lesz még ennél fújabb:)))

Tegnap délután némi késéssel befutottunk a megbeszélt fotózásra, de ez most nem volt probléma, mivel a fotósék sem készültek el időben:)))) Erről jut eszembe, ma reggel úgyterveztem kilenckor elindulunk itthonról, erre mörfi hogy a törpicsek 9-kor még az apja hasán horpasztott:)))) Szokás szerint kimászott már a helyéről hamarabb, ám az ilyenkor megszokott ébredezés helyett most jól visszaaludt:) Pedig ez épp azon ritka esetek egyike volt, hogy időben kész voltam:))) Sebaj, biztos lesz még néhány ilyen:) De visszatérve a fotózásra, kicsit tarottunk tőle, hogy a duracell nyuszi hogyan fogja bírni a procedúrát:) És meglepően jól, az elején kissé megilletődve (olyan riadt kisveréb forma volt:) aztán amikor előkerültek a színes műanyaggolyók rögvest feloldódott, és megérkeztek a megszokott mosolyok:)) Persze azért komoly háttérmunka folyt részünkről is, már ami a szórakoztatását illeti:) Kábé háromnegyed óra után kezdődtek a közös fotózások, ezt már egyre kevésbé viselte, mindent be kellett vetni:)) Nem volt fáradt, inkább az egyhelybenlétet nem bírta... És azért hogy valami emlékezetes is történjen, gondoltam készüljön néhány ádámkosztümös fotó:) Így pelus lekerült, éspersze néhány perc múlva már le is pisilt:) Ami nem lett volna különösebb probléma, mert volt váltóruhám, de a háttéranyag is olyan lett (pedig esküszöm úgy éreztem, hogy én kaptam a nagyrészét, és csak néhány csepp ment le, de amikor megláttam a nagy foltot, rájöttem pont fordítva történt:)) Sűrű bocsánatkérés következett, de annyira azért nem volt ciki a helyzet, mert fotóséknak is van 3 gyerkőcük:) Este aztán írt is az anyuka hogy kimosták, és lőn csoda nemhogy kijött a folt, de milyen szép tiszta is lett, merthogy ezidáig nem merték még kimosni:)))) Na mi ezt is elintéztük:)))) Azért bíztunk benne, hogy nem olyat pisilt, ami maradandó nyomot hagyna maga után:)) Végül félhét körül fejeződött be a fotózás, pont addigra, mire már teljesen elfogyott a türelem:) 350 kép készült, ebből szerintem huszat fogunk kiválasztani amin még utómunkálatokat végeznek. Összeségében nem lettek rosszak, bár én kissé más jellegű képeket képzeltem el, hát így elsőre ez van. Cash készülj, remélem áll még az ajánlatod, mert a következő sorozatot veled szeretném megejteni:))) Néhány kép, mert egyébként jövő héten lesznek készen, most csak én kalózkodtam egy kicsit:)))

Még a nyáron szóbajött, hogy meg kellene néznünk ezt a nagy vizivilágot:) Aztán gyorsan el is halasztottuk télire, mert amíg jó idő van, inkább a szabadban pancsolunk:) Most viszont eszembe jutott a hét elején, ígyhát tegnap délután négyre "már" ott is voltunk, merthogy elsőre csak 2 órás belépőt akartuk, mondván azalatt körül lehet nézni, kicsit pancsolni is, aztán ha tetszik jövünk máskor is:) De négykor rájöttünk ott a pénztár előtt, hogy mégiscsak érdemes lenne a félötös belépőt venni, mert azzal estig is maradhatunk... ígyhát kocsiba visszaültünk, és gyorsan megejtettünk egy röpke bevásárlást a közeli lidiben:) Szóval végül 5 óra után, már el is foglaltuk a "napozóágyakat" és megkezdődhetett, a minijátszóház felderítés:)))) Jópofa játékok vannak, Milán (jééé kezdem megszokni, hogy így hívják a fiamat, bár leírni könnyebb, mert mondani még nem tudom neki:))) szokásszerint egyesével kipróbált mindent, tetszettek neki a játékok nagyon, nekünk meg Ő, ahogy olyan édesen tevékenykedett:))

Miután minden alaposan le lett tesztelve, megindultunk a gyerekmedence felé, ahol egy viziszörnynek álcázott Marci várt minket:)) 

A következő félóra csúszdázással és búvárkodással telt a nagyobb részéről, és a vizisétával a kisebbéről:) Miután apa dereka eddig bírta a sétát, ezután beültünk a medence legsekélyebb részére, és némileg meglepődve figyeltük ahogy kicsifúnk négykézláb jön megy a vízben, miközben sokszor ( mivel a víz folyamatosan mélyült) csak a feje búbja látszott ki:)Talán a babauszi miatt van ez, hogy egyáltalán nem fél akkor sem, ha teljesen elmerül a vízben! Ahogy már az álláig ért a víz, levegőt vett, becsukta a száját, és nyitott szemmel haladt tovább:)) Pont, mint egy kis tengeralattjáró:)))) Élvezte nagyon, és minden alkalommal amikor Marci megjelent, hatalmasakat sikongatot örömében:)

Láttunk a barlang akváriumában Némóhalat is:) Bohóchal vagy mi, ha jól tudom:))

És a kedvencfotóim:))))

 A pancsi után megnéztük a többi csúszdát, Marciék még csúsztak néhányat, majd bepusztítottunk 2 nagyadag sültkrumplit és a hátralévő időben ismét a játékoké volt a főszerep:) Végül este 8 körül indultunk haza, és aki azt gondolná, hogy otthon aztán a gyerkőcök kidőltek téved:)) Milán este 11-kor ringatózott el a hintában (noha már 10-től próbáltam de mindhiába, pedig csak 1x aludt napközben) és Marci is valahogy ezidőtájt:) Összességében szuperül éreztük magunkat, és mivel közel is van hozzánk úgy döntöttünk amíg a Mogyoródi csúszdapark zárva (azaz nyárig:)) jó lesz itt pancsolni alkalomadtán a gyerkőcökkel:)

Olyan jó látni, hogy szinte kivétel nélkül minden babához, kicsigyerekhez ilyen szeretettel közeledik! És persze azt is, hogy a legtöbben ezt viszonozzák! Ő még csak a szeretetet ismeri, és ösztönösen bízik mindenkiben. Bárki ránevet, legyen az baba, gyerek vagy felnőtt, visszamosolyog, sőt általában Ő az aki ezt elsőként megteszi. Az emberek pedig kivétel nélkül csodálkoznak, hogy jééé milyen mosolygós ez a kisfiú nahát ilyet:) Remélem ez később is így marad, mi mindenesetre mindent meg fogunk tenni, hogy így legyen:))

Csak röviden, tömören, lényegretörően, amilyen maga az eset is volt:) 

- Szóval, úgy féltíz magasságában becsobbantunk egy nagykád finom meleg vízbe, aholis a bébi rögvest lecsapott a játékaira, én pedig folytattam egy Müller Pétert (merthogy mostanában rászoktam a kádban való olvasásra, kellemest a hasznossal alapon:))

- Az első félóra eseménytelensége után, kicsifiam egyszercsak odajön hozzám, a vállamba kapaszkodik, elkezd vigyorogni, pukizik néhányat, majd leül a vízbe és folytatja a játékot (én meg olvasok tovább miután abbahagytam a rötyögést:))

- Néhány perc múlva, a jelenet ismétlődik (ekkor már kezdenek rosszérzéseim támadni)  csak most nem ül vissza a vízbe (mert ugyan milyen lenne már a vízbe kakálni, ahol utána még játszani szeretne)

- helyette kimászik a sarokülőkére, és felém fordítva a fenekét, ismét nevetni kezd (na  itt egyre erősödő félelmem közepette még bevillan Cucka macis fürdésről szóló posztja:)) ezután pedig premier plánban megérkezik a barnamedve...

-Apáért kiáltok, hogy mostazonnal jöjjön és segítsen:) Kapok is egy darabka papír amivel felmarkolom és átadom:) De ezzel még nincs vége a történetnek, mert néhány perc múlva ismétlődik a dolog egy nagyobb adag formájában... Csakmost egyedül küzdök meg a feladattal, amit nehezít, hogy míg keresem a megfelelő alkalmatosságot amivel eltávolíthatom a termést, kicsifiam visszajön a vízbe, majd belemarkol egy nagyot az előtte lévő cuccba, elkezdi vizsgálgatni, és végül úgy dönt megúsztatja mégis a vízben... Én eközben rábukkanok a vízi játékká avanzsált egykori aventes tejgyűjtő kagylóra, és igyekszem az egyre szétmáló, vízaljára lesüllyedő darabokat minélgyorsabban a wécébe száműzni:)) Hamar rájövök hogy lehetetlen (miután már mindenhová elúsztak) így dugó ki, víz leenged, fürdés befejezve....

És itt véget is ért a sztori ami tulajdonképp már tegnapelőtt történt:) Megírtam akkor, de úgydöntöttem mégse kerül fel... Ámde ma ismételt a kis kakagyáros, pontúgy ahogyan 2 napja is:) Csak most miután végzett és lemászott, azonnyomban belemártotta gondosan az egyik játékát:)) Nos azt hiszem be kell szereznem valami kis mezei bilit, mert ha így megy tovább, szükség lesz rá az esti fürdések folyamán:)))